TUDATOS GONDOLKODÁS

"Ha az embernek világos célja van, még a legmostohább úton is haladni fog. Ha az embernek nincs célja, még a legsimább úton sem jut el sehova. /Thomas Carlyle/

SZERETNE TERMÉSZETES MÓDÓN, KÉMIAI SZEREK NÉLKÜL, MELLÉKHATÁSOK NÉLKÜL GYÓGYÚLNI, AKÁR OTTHONÁBAN IS?

 

 

Megoldás 1:  MAGNETER

 

Nézze meg ezt a videót a csodálatos MAGNETER készülékről:

http://www.youtube.com/watch?v=VYeB4GrSY_c&feature=player_embedded#at=52

 

 

Magneter a XXI. század egészségmegőrző, egészségjavító és rehabilitációs készüléke otthoni és professzionális használatra!

 

A Magneter magyar találmány és elismert, ténylegesen Orvostechnikai Eszközzé minősített készülék.

 

A MAGNETER készülék a biorezonancia és a mágnes terápia kombinációjával működik, mely alapján szakértő orvosok által előre megírt frekvenciasorozat sugárzásával a sejtek, szervek és szervrendszerek működése javul.

 

BETEGSÉGENKÉNT SPECIFIKUS PROGRAMOK!

A kezelés során a készülék a beteg önszabályozó, öngyógyító folyamatait serkenti, optimalizálja egy külső mágneses impulzus segítségével.

A Magnetert igen eredményesen használták/használják már több megyei kórházban.

 

A Magneter több tucat betegség hatékony kezelésére képes.

 

Bővebb információ:

http://www.magneterkezelesszegeden.hupont.hu

 

 

Megoldás 2: FÉNYTERÁPIA

 

Fény nélkül nincs élet: a fény az alapvetően szükséges energiát szolgáltatja az emberi test sejtjei számára, meghatározó szerepe van a hangulatunkra, életünkre.

 

A gyógyászatban hosszú története van a fényterápiának. A természetes napfény volt az első fényforrás, amit az ókori rómaiak, egyiptomiak, és görögök terápiás célokra használtak. A kezelendő felületetet napfény hatásának tették ki, ez volt a helioterápia.

 


A modern fényterápia alapjait kb. 100 évvel ezelőtt Niels Rybert dán orvos alkotta meg.

 

1981.-ben dr. Fenyő Márta egy magyar kutatócsoport segítségével létrehozott egy olyan fényforrást, amely eredetileg a lézerterápiára épült, a látható fény, és az infravörös sugárzás kombinációját állította elő, de fontos tényező volt a fény polarizációja is. Ezen technológia alapján készült el a BIOPTRON fényterápia rendszer, a polarizált fény, amely gyógyít. 

 


A lámpa fénye, színben és tulajdonságaiban leginkább a nap fényéhez hasonlít.

 

A nap fénye köztudottan gyógyító hatású, de ez főként a polarizáltságtól függ. A nap polarizáltsága 5-7 %, míg a lámpáé 95%!! 

 

A fényterápia egyedülálló és természetes módon aktiválja a szervezet öngyógyító mechanizmusát, ennek köszönhetően ma egy általánosan elismert gyógyászati, és megelőző módszer az egészségügy szinte minden területén.

 

A polarizált fény fő hatásmechanizmusa a biostimuláció, melynek következtében növekszik a sejtaktivitás, új, élő sejtek, szövetek keletkeznek. Minden egyes sejt működését rendkívül kedvező módon befolyásolja.

 

A lámpa hatása nemcsak a fényterápia alkalmazásának a helyére koncentrálódik, hanem kihat az egész testre.

 

A kezelés fájdalommentes, gyors, szakszerű, nincs káros mellékhatása, más kezelésekkel jól kombinálható, ill. kiegészíthető.

   ***

A koncentrált fénysugár, ismertebb nevén a lézerjelentős előnye a nagy teljesítmény, a gyorsaság, és az a képesség, hogy rendkívül kicsi területre is összpontosítható. E három tulajdonságnak köszönhetően előnyt jelent a sebészet valamint a szemészet és a bőrgyógyászat terén.

 

A laser a Light Amplification by Stimulated of Radiation rövidítése (fényerősítés kényszerített kibocsátás által). A lézerfényt évszázadok óta ismerik és alkalmazzák a gyógyászatban. Fejlődése, alkalmazási területe folyamatosan bővült az idők folyamán.

 

A koncentrált fénysugár előnye a nagy teljesítmény, a gyorsaság, nem termel hőt, alkalmazása nem jár fájdalommal, és rendkívül kis területre is összpontosítható. A teljesítményük alapján nagy teljesítményű - főként a sebészetben alkalmazott - és alacsony energiájú -ún. lágylézereket különböztetünk meg. Az utóbbiak a test öngyógyító folyamatainak serkentésében töltenek be központi szerepet.

 

A Bioptron lámpa magyar feltalálójának legújabb fejlesztése, az úgynevezett lágylézer készülék, mellyel minden eddiginél nagyobb eredményességgel kezelhető számos betegség.

 

A terápia egyik úttörője (dr. Fenyő Márta mellett ) Mester Endre, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora volt, aki elsőként használta a lágylézer fényt égési sérültek fájdalmainak csökkentésére, és a sebek gyógyulásának meggyorsítására. Bebizonyosodott, hogy a lágylézer fény lerövidíti a gyógyulási időt, és csökkenti a hegesedést.

 

Mi az a lágylézer?

A lágylézer (SLT) számos kísérlet és vizsgálat során bebizonyította, hogy rendkívül pozitív hatással van az immunrendszerre, ezt aktiválja, erősíti. Mivel a különböző sebek, főként a rosszul gyógyuló sebek javulásában az immunrendszer szerepet játszik, így ez a hatás közvetett úton hat a sebek gyógyulására is. A lágylézer (SLT) általában a 0,05-4J energiának a sejtekre való besugárzását tartják alap értéknek. Az eddigi kutatások és tapasztalatok alapján ez az energiamennyiség elegendő a sejtek működésének segítésére, erősítésére.

 

 A lágylézer előnyei:

 

  • Érintésmentes kezelés is lehetséges vele, így fertőzött sebek, fájdalmas felületek kezelése esetén is jól alkalmazható
  • A kezelés bárhol elvégezhető, nem kötődik egy adott helységhez, kórházhoz vagy orvosi rendelőhöz.
  • Fájdalmatlan, gyors és pontosan kivitelezhető a kezelés.
  • Alkalmas nem vagy nehezen javuló, lassú és nehezen gyógyuló betegségek gyógyulási folyamatának beindítására, felgyorsítására.
  • Egyéb kezelések általi mellékhatások (gyógyszerek, sugárterhelés) elkerülhetők.
  • A hatása gyorsan jelentkezik.
  • Ismételhető a kezelés.
  • A betegségek kezelési idejét általában le tudja rövidíteni.



Bővebb információ:

http://fenyterapiaszegeden.hupont.hu

 

 

*******************************************

 

 

 

A mai orvostudomány a természetes gyógymódokat egyre inkább előtérbe helyezi, mivel kezdik felismerni a modern pszichológiai kutatások eredméyeinek köszönhetően, hogy a hagyományos szemléletük kudarcot vallott. Azaz, a betegségek okait nem kívül kell keresni, hanem az emberen belül. A modern pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy minden fizikai betegség csupán tünet, manifesztációja egy tudati síkon megbomlott egyensúlynak. A betegség soha nem kívülről jön, nem külső okai vannak! Nem a vírusok, bacilusok, stb. betegítenek meg bennünket, mégcsak nem is a stressz. A betegség mindig belülről jön! Különböző pszichológiai tényezők, azaz az  érzelmeink betegítenek meg bennünket!

Egészségi állapotunk attól függ, hogyan tudjuk az élet különböző eseményeit feldolgozni! Tehát egy erős stressz sem betegít meg bennünket feltétlenül. Ha fel tudjuk dolgozni a minket ért traumákat, tudatosítjuk a problémát és tudunk alternatív megoldásokat találni bizonyos élethelyzetekre, eltérőeket, ahogyan eddig reagáltunk egy adott problémára, nem fog az immunrendszerünk sem legyengülni és így nem fognak a kívülről behatoló kórokozók sem elszaporodni bennünk.

Egy fizikai betegség, azaz tünet, mindig valamilyen üzenetet hordoz számunkra. Jelez, hogy valamit nem jól csinálunk, jelez, hogy rossz úton járunk, jelez, hogy a tudatunk valamit nagyon nem akar elfogadni. Tehát az orvosok is kezdik felismerni a holisztikus szemlélet jelentőségét, amit a természetgyógyászok már régóta tudnak: nem a különböző szerveket kell külön-külön kezelni, hanem mindig az egész embert kell figyelembe venni, a testi tünetei mögött az érzelmeit, gondolatait is megvizsgálva.

Arra is rájöttek már a hagyományos orvoslás képviselői, hogy a gyógyszereknek sokszor több a mellékhatása, mint  a tényleges gyógyító hatása, és mivel az immunrendszernek van döntő szerepe a betegségek létrejöttében fizikai síkon, azt kell erősíteni és lehetőleg minél természetesebb eszközökkel. Hiszen minden "gyógyszer" maximum csak tüneti kezelésre jó és ráadásul még az immunrendszert is gyengítik, nemhogy erősítenék. Gondoljunk csak az antibiotikumoknak a bélflórát érintő hatására!!!

A hangsúly tehát az immunrendszerünk erősítése érdekében az érzelmeink, gondolataink irányításán van.

Meg kell tanulnunk tudatosan irányítani érzelmeinket, gondolatainkat.

A témában nagyon sok jó könyv létezik.

Csak izelítőül:

 

A legújabbak:

 

•Rhonda Byrne: A TITOK-THE SECRET

•Esther és Jery Hicks: A vonzás törvénye

•Esther és Jerry Hicks: Kérd és megadatik 1. és 2. rész

•Lynn Grabhorn: A vonzás hatalma

•Joe Vitale: Vonzás faktor

•Kurt Tepperwean: Az élet, mint mestermű

Vannak azonban régebbi művek is, amelyek szintén a pozitív gondolkodásról szólnak. Én ezeken nőttem fel, ezek alakították mai szemléletemet:

 

•José Silva és Philip Miele: Agykontroll Silva módszerével, 1990

•László Ervin: A tudat forradalma, 1999

•Allan Combs és Mark Holland: Szinkronicitás (Egybeesések a tudomány és a legendák történetében), 1997

•Erhard F. Freitag és Carna Zacharias: Ismerd meg bensőd erejét (Kérdések és válaszok a pozitív gondolkodásról), 1993

•Normant Vincent Peale: A pozitív gondolkodás hatalma

•Dr. Joseph Muphy: Tudatalattid csodálatos hatalma, 1997 (Több rész van belőle)

•Thorwald Dethlefsen: A sors mint esély (Eredendő tudás a teljességről/Ezoterikus pszichológia), 1992

•Thorwald Dethlefsen és Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez (A betegség jelentése és jelentősége), 1991

 

Ezt a videót pedig mindenkinek látnia kell:

Csodálatos gyógyulások (a gondolat erejével):


http://webcast.tv2.hu/dynamic/index.php?m=video&video_id=37 1245

 

 

A továbbiakban bemutatom a különböző fizikai síkon létező tünetek lelki hátterét, valamint a hogyanokról fogok írni, azaz arról, hogy milyen gyakorlatokkal erősítsük tudatunkat ahhoz, hogy minél hatékonyabban alkalmazhassuk gondolataink teremtő erejét a betegségek leküzdésében.

 

 

*****************************************************

 

  A FIZIKAI TÜNETEK LELKI HÁTTEREI 

 FERTŐZÉS, GYULLADÁS 

Az emberi testben lezajló betegségfolyamatok egyik leggyakoribb oka a fertőzés. A legsűrűbben előforduló akut szimptómák a gyulladások: a megfázástól a tüdőgyulladáson át a koleráig és a himlőig.

A gyulladásos folyamatoknál valójában a testben egyfajta háború játszódik le: a test immunrendszere megtámadja s legyőzi az egyre veszélyesebbé váló ellenséges kórokozókat (baktériumokat, vírusokat, toxinokat). E küzdelem tünete a duzzanat, a kivörösödés, a fájdalam és a láz. Ha a test sikeresen vette fel a harcot a betolakodó kórokozóval, átvészeljük a betegséget, ha a kórokozók győznek, a páciens meghal.

A fenti példa jól mutatja a gyulladás és a háború analógiás kapcsolatát. A továbbiakban, még egy analógiaszintet, nevezetesen a lélek szintjét  is bevonjuk vizsgálódásaink körébe.  Tudni illik, egy ember is „robbanhat”. Gondoljunk csak valamilyen érzelmi reakcióra, amellyel egy belső konfliktustól kívánunk megszabadulni.

Az említett három szintet, azaz a lélek-test-nemzet szintjét állandó köcsönhatásukban vizsgálva közelebb kerülünk a konfliktus-gyulladás-háború pontos analógiájához, mely végül is kezünkbe adja a betegség megértésének kulcsát.

 

Tudatunk polaritása állandóan két lehetőség közötti választás feszültségében tart bennünket. Szüntelenül döntenünk kell, mindig le kell mondanunk az egyik lehetőségről ahhoz, hogy a másikat megvalósíthassuk. Így aztán mindig hiányérzetünk van, mindig szerencsétlenek vagyunk. S még jó annak, aki az emberi lét konfliktusosságát, feszültségét bevallja magának, s érezni meri, hiszen a legtöbben hajlamosak azt gondolni, hogyha egy konfliktust nem látnak s nem éreznek, akkor az nem is létezik.

Aki azonban konfliktusait nem hajlandó a tudat szintjén kihordani, feldolgozni s végül valamiféle megoldást találni rájuk, annál a konfliktusok a testiség szintjére csúsznak, s gyulladások formájában hívják fel magukra a figyelmet.

Minden fertőzés anyagivá vált konfliktus!

Az az összeütközés, amelyet a psziché szintjén elkerülünk, kényszerűen megjelenik a testben, s elégtételt kér. Ez a gyulladás.

Aki tehát nem nyitja meg a tudatát egy olyan konfliktus számára, mely azt felkavarná, a testét kell, hogy kinyissa a kórokozók előtt. Ezek a kórokozók a test megfelelően gyenge pontjaira telepednek rá, mely pontokat loci minoris resistentiae-nek (csökkent ellenállású helyek) neveznek, s ezeket az orvostudomány született, illetve öröklött gyengeségnek tartja. A hagyományos orvostudomány bizonyos szervek gyulladásra való érzékenységének indokát tehát veleszületett szervi gyengeségre redukálja, s ez látszólag lehetetlenné tesz minden további értelmezést vagy magyarázatot.

A pszichoszomatikus szemléletű megközelítésben mindig is feltűnt, hogy bizonyos problémakörök bizonyos szervekkel korreálnak, ez a koncepció azonban ellentmondásba került az orvostudomány loci minoris resistentiae elméletével.

Ez a látszólagos ellentmondás máris feloldódik, ha a vitát egy harmadik szemszögből is szemügyre vesszük: A test a tudat látható kifejezési formája éppúgy, ahogyan a ház az építész ideájának formai kifejeződése. Az idea és a megjelenés körülbelül úgy felel meg egymásnak, ahogyan a fénykép a fénykép negatívjának, anélkül azonban, hogy a kettő ugyanaz lenne. Ugyanilyen módon, minden testrész és minden szerv megfelel egy bizonyos lelki tartalomnak, emóciónak és meghatározott problémakörnek (ezekre a megfelelésekre épül például a fiziognómia, a bioenergetika, a pszichikai masszázstechnikák, stb.). Az ember mindenkor egy meghatározott tudatszintet testesít meg, s e tudatszint pillanatnyi állapota kifejezi élete fejlődéstörténetét. Problémái is bizonyos minta szerint ismétlődnek, és a kihívás is ezek fokozatos megoldására. Valójában ezek alkotják sorsunkat, hiszen a karakter és az idő együttesen nem más, mint a sors. Karakterünk „velünk fejlődik” – azt a tudatszintet fejezi ki, amely testet ölt benne.

Ha a test a tudat kifejeződése, ugyanez a minta megtalálható a testben is. Ez viszont azt is jelenti, hogy bizonyos problémaköröknek testi, illetve szervi szinten bizonyos túlérzékenység felel meg. Ezt az összefüggést használja fel például az iriszdiagnosztika is.

A locus minoris resistentiae tehát az a szerv lesz, amelynek a testi szintre terelt tanulási folyamatot magára kell vennie, ha a szervnek megfelelő pszichikai probléma tudatos feldolgozását az egyén nem vállalja.

A későbbiekben megkiséreljük lépésről lépésre tisztázni, hogy mely szerv mely problémakörnek felel meg.

 

Térjünk most vissza a gyulladásra.  Ha kizárólag a gyulladás lefolyását vesszük figyelembe anélkül, hogy a kóresemény helyét értelmeznénk, azt látjuk, hogy az első fázisban (ingerhatás) a kórokozók behatolnak a testbe. Ennek az eseménynek pszichikai szinten a probléma által felvetett kihívás felel meg. Olyan impulzus töri át tudati határaink védelmi vonalait, olyan impulzus tart izgalomban bennünket, amellyel mindeddig elkerültük a szembesülést. Ez az impulzus a polaritás olyan feszültségét lobbantja fel bennünk, melyet már tudatosan, konfliktusként élünk át. Ha elhárító mechanizmusunk túl jól működik, az impulzus nem tud eljutni felszíni tudatunkba, azaz  immunisak leszünk a kihívással , s így a tapasztalattal és a fejlődéssel szemben is.

Itt is érvényes a polaritás törvényéből következő vagy-vagy: ha lemondunk az elhárításáról a tudatban, megmarad testi immunitásunk, ha azonban tudatunk immunis az új impulzusokkal szemben, a test lesz készséges a kórokozók felvételére.

Az ingerhatás elől nem menekülhetünk, egyedül a feldolgozási szintet választhatjuk meg.

 

A második fázisban (exszudációs fázis) a kórokozók befészkelik magukat és gyulladásos gócot hoznak létre. A szövetnedvek felgyülemlenek, a szövetek megduzzadnak, legtöbbször érezzük a duzzanat feszítését.  Pszichikai szinten, konfliktusaink eme  fázisában szintén nő a feszültség. Teljes figyelmünk az új problémára öszpontosul, nem tudunk másra gondolni, éjjel-nappal fogva tart bennünket, nincs más témánk, minden gondolatunk megszakítás nélkül e körül forog. Így szinte minden pszichikai energiánk a konfliktusban összegződik – szó szerint tápláljuk, felpuffasztjuk problémánkat, mígnem hatalmassá duzzadva, áthatolhatatlan hegyként áll előttünk. A konfliktus minden pszichikai erőnket mozgósította s magához kötötte.

 

A harmadik fázis az elhárítás. Mintegy a kórokozó következményeként a test specifikus antitesteket termel (a vérben és a csontvelőben), melyek elkezdik pusztítani a kórokozókat. Ha a konfliktus helyi szinten nem oldható meg (lokális háború), teljes mozgósítás következik: az egész szervezet  részt vesz a háborúban, teljes erejét latba veti az ütközetben.

 

Ez a küzdelem a láz (negyedik fázis): a védelmi erők támadása megsemmisíti a kórokozókat, s az így felszabaduló mérgek lázreakcióhoz vezetnek. A lázban a helyi gyulladásra az általános hőmérséklet emelkedéssel a teljes test válaszol. Láz esetén az anyagcsere lázfokonként megduplázódik, ez rávilágít ara, hogy a láz milyen mértékben erősíti fel a védelmi folyamatokat. Ezért is egészséges a láz. A testhőmérséklet magassága a betegség lefolyásának gyorsaságával korreál. Ezért  sem kellene minden hőemelkedést páni rémülettel mesterségesen leszorítani, csupán az életveszélyesen magas határértékeket.

Ebben a fázisban a konfliktus pszichikai szinten teljes életünket, minden energiánkat magába szívja. Mindez nem kellemes, viszont egészséges. Ugyanis nemcsak a láz egészséges, de az is, ha szembenézünk konfliktusainkkal – s mégis, ahol csak lehet, mind a lázat, mind konfliktusainkat csírájában próbáljuk meg elfojtani.

 

A következő, egyben utolsó fázis a megoldás (ötödik fázis). Itt három eset lehetséges. Az egyik lehetőség az, hogy az ütközet a kórokozó győzelmével végződik, ami a páciens halálához vezet. Ez a legkedvezőtlenebb megoldás.

Az esetek nagy részében azonban, a védelmi erők sikeresen megvívják a harcot: visszaszorítják az idegen testeket, részben inkorporálják (felfalják) őket, az antitestek és a kórokozók felbomlanak, az eredmény pedig a sárga színű genny (veszteség mindkét oldalon). A kórokozók átváltozva, legyengült formában elhagyják a testet. Ugyanakkor a test is megváltozik, hiszen egyrészt információi vanna a kórokozóról (specifikus immunitás), másrészt pedig teljes elhátrítóereje megerősödik az edzésben (unspecifikus immunitás).

Harmadik megoldás a krónikussá válás. Ha egyik félnek sem sikerül a konfliktust megfelelő módon megoldania, kompromisszum jön létre a kórokozó és a védelmi erők között: a kórokozó a testben marad, ám győzelem (azaz halál) nélkül, ugyanakkor a test sem győzedelmeskedik a kórokozó felett.  Ez a krónikussá váló betegség képe. Tünetileg ez a limfo- és granulociták, valamint az antitestek megnövekedett számában, a normálisnál magasabb vérsüllyedésben és enyhe lázban mutatkozik meg.

A nem tisztázott helyzet következtében góc keletkezik a testben, s ez szakadatlanul olyan energiát köt le, melyre a test többi része is igényt tartana: a páciens levert, fáradt, passzív, kedvetlen, apatikus. Nem egészen beteg és nem egészen egészséges – nem valódi háború, de nem is valódi béke ez, szóval kompromisszum – s mint ilyen, romlott, mint minden kompromisszum e földön (Jézus: „..Légy forró vagy hideg”).

A kompromisszum azonban nem jelent valódi megoldást, hiszen nem hoz létre abszolút egyensúlyt a két pólus között, de az egyik pólus kitüntetéséhez sincs meg az ereje. A kompromisszum tartós viszályt és ezzel együtt stagnálást jelent. (Katonailag állóháború, mely továbbra is energiát, anyagot fogyaszt, s így jelentősen gyengíti, illetve bénítja az élet olyan más területeit is, mint gazdaság, kultúra, stb.).

A krónikussá válás folyamatának pszichés területen a tartósan fennálló konfliktus felel meg. Beleragadunk konfliktusainkba, és sem bátorságunk, sem erőnk nincs a döntéshez. Minden döntés áldozattal jár – egyidejűleg ugyanis vagy az egyik, vagy a másik lehetőséget választjuk csak -, s a szükségszerű áldozat félelmet ébreszt bennünk. Így sokan belemerevednek konfliktusukba, képtelenül arra, hogy hozzájáruljanak az egyik vagy a másik pólus győzelméhez. Állandóan méricskélnek, melyik a helyes és melyik a téves döntés, anélkül, hogy felfognák: absztrakt értelemben nem létezik helyes és téves, ahhoz ugyanis, hogy egészségesek legyünk, mindkét pólusra szükségünk van, ugyanakkor ezek egyidejűleg nem valósíthatók meg, csak egymás után – szóval kezdjük az egyikkel és döntsünk!

Minden döntés felszabadító. A krónikussá vált tartós konfliktus folyamatosan energiát von el tőlünk, s ennek pszichés következménye kedvetlenség, motiválatlanság, rezignáció. Ha eljutunk a konfliktus egyik pólusához, máris érezzük a felszabaduló energiákat. Ahogyan a test megerősödve kerül ki a fertőzésből, ugyanúgy a psziché is megerősödik a konfliktusokban. Ha szembesülünk valamely problémával, ha egyáltalán foglalkozunk az egymással szemben álló pólusokkal, ebből pszichénk tanul, határai tágulnak, s ezzel tudatosabbá válik. Minden átélt konfliktus nyeresége egy információ (a tudatosulás), mely a specifikus immunitással analóg módon képessé tesz bennünket arra, hogy hasonló problémával a jövőben veszélytelenül kerülhessünk szembe.

Továbbá, minden átélt konfliktussal a konfliktusokhoz, mint olyanokhoz való viszonyunk lesz bátrabb, cselekvőbb, ez felel meg a testi unspecifikus immunitásnak. Amint azonban a testi megoldás komoly áldozatot kíván, a pszichének is jelentős áldozatot kell hoznia a döntéskor: fel kell adnunk némely addig bevált nézetünket, véleményünket, kedvelt magatartási formánkat és szokásunkat.

Minden új feltételezi a régi halálát. S ahogy a testben olykor jelentősebb gyulladásgócok heget hagynak maguk után, sebhelyek maradnak pszichénken is, melyekre visszapillantva, életünk fordulópontjainak emlékeit látjuk.

Régebben minden szülő tudta, hogy gyermeke az átélt gyermekbetegség után (s a gyermekbetegségek fertőzéses betegségek!) érettebb, fejlettebb lesz. A gyermekbetegség után a gyermek már nem ugyanaz, aki korábban volt. Bizonyos értelemben érettebb. De nemcsak a gyermekbetegségektől leszünk érettebbek. Miként a test is megerősödve kerül ki minden fertőzési folyamatból, az ember is érettebben kerül ki konfliktusaiból. Csak kihívásokon keresztül erősödhetünk, s erősödhetnek képességeink is.

 

A fentiekben párhuzamosan vizsgáltuk a konfliktusok és a gyulladás struktúráját, abból a célból, hogy felismerjük közös mivoltukat. Az emberben azonban ezek a folyamatok nem párhuzamosan zajlanak le (vagy csak nagyon ritkán). Sokkal inkább az történik, hogy a vagy-vagy értelmében az egyik szint helyettesíti a másikat. Ha egy impulzus sikeresen áthatol a tudat elhárító mechanizmusán, s ezáltal a konfliktus tudatosul, a konfliktusfeldolgozás fent vázolt folyamata az ember pszichéjében játszódik le, s rendszerint nem kerül sor szomatikus fertőzésre. Ha azonban az ember nem nyílik meg, mindent elhárít, ami konfliktushoz vezetne, ami mesterséges, kerek világát kérdésessé tenné, akkor a konfliktus a testbe kényszerül, s az érintettnek szomatikus gyulladásként kell megélnie azt.

 

A gyulladás tehát konfliktus az anyag szintjén.

A fertőzéses megbetegedéseket felületesen szemlélők azonban gyakran  téves végkövetkezte tésre jutnak: ”hiszen nincs is semmiféle konfliktusom”

Sajnos azonban éppen az vezet a betegséghez, hogy nem látjuk konfliktusainkat.

Alaposan utánajárni persze fáradságosabb, minthacsak egy futó pillantást vetünk rá. Leleplező őszinteség szükséges hozzá!

Ez pedig pszichénk számára többnyire olyan sok kellemetlenséget jelent, mint amennyit a fertőzés a test számára. S általában éppen ezt a kellemetlenséget akarjuk elkerülni.

 

Ugyanígy, a fertőzések elleni küzdelem, konfliktusok elleni küzdelem az anyag szintjén. A fegyver neve: ANTIBIOTIKUM, mely elnevezés nagyfokú őszinteségről tanúskodik. A szó két görög szóból áll: anti = ellen, és bios = élet. Az antibiotikum szó jelentése tehát: élet ellenes anyag – ez aztán az őszinteség! Az atibiotikum életellenessége két szinten is megmutatkozik.

Egyrészt, emlékezzünk vissza, hogy a konfliktus a fejlődés, azaz az élet tulajdonképpeni motorja. Ebben az értelemben, a konfliktus bármiféle elfojtása magában véve támadás az élet dinamikája ellen.

Másrészt, szigorúan orvosi értelemben véve is életellenes az antibiotikum. A gyulladás ugyanis a problémák tisztázásának akut, gyors és aktuális módját jelenti, amikor is a gennyesedési folyamat során mindenekelőtt toxikus anyagok távoznak a szervezetből. Ha ezeket a tisztulási folyamatokat gyakran s hosszantartó kezeléssel megakadályozzuk, a termelődő mérgező anyagokat a testnek (főleg a kötőszöveteknek) kell elraktározniuk, s a mérgező anyagok felhalmozódása rákos folyamatok kialakulásához vezethet. Előáll a kukaeffektus: vagy gyakorta kiürítjük a kukát (fertőzések által), vagy oly sokáig gyűjtjük a szemetet, mígnem az önálló életre kel, s az egész házat (testet) veszélyezteti (rák). Az antibiotikumok idegen anyagok, nem az érintett személy teste termeli ki őket. Segítségükkel megfosztjuk a beteget betegsége gyümölcsétől, azaz attól, amit a beteg a konfrontációból tanulhatott volna.

 

Végezetül, egyben összegzésként vizsgáljuk meg azt a kérdést, vajon hogyan lehetséges az, hogy alapvetően egy pszichikai folyamatot testi betegséggel helyettesítsünk.  Mindenekelőtt, fontos tudatosítanunk, hogy a test és a psziché kettéválasztása valójában csak elméleti segédeszköz. A valóságban egyik sem élhető meg a másik nélkül. Bármi történjék is testünkben, azt mindig megéljük tudatunk, a psziché szintjén is. Ha például kalapáccsal a hüvelykujjunkra ütünk,azt mondjuk: fáj a hüvelykujjam. A fájdalom azonban valójában a tudatunkban van. Csak a „fájdalom” pszichikus érzését vetítettük ki a hüvelykujjunkra.

A fájdalom tehát tudati jelenség és éppen ezért erősen befolyásolható. Gondoljunk csak a hipnózisra, az akupunktúrára. Mindaz, tehát amit a betegség testi lefolyása során átélünk és elszenvedünk, kizárólag a tudatunkban történik. A „pszichikai” és a „szomatikus” közti különbségtétel csupán a projekció felületére vonatkozik. Az anyag – s így a test is – csak a projekció (kivetítés) színtereként szolgál, maga azonban sosem helye a problémák születésének, így megoldásának sem. A test, mint a projekció helye, ideális segédeszköz lehet a megismerésben, a megoldás azonban csak a tudatban születhet meg. Így minden testi megbetegedési folyamat szimbolikus problémafeldolgozás, s tanulsága az a nyereség, amelyet tudatunknak kell gyümölcsöztetnie. Ez az alapja annak az érési folyamatnak is, melyet az átélt betegség elősegít.

 

Ily módon a probléma testi és pszichikus feldolgozásában létrejön egy bizonyos ritmus. Ha a probléma pszichikusan nem dolgozható fel, materiális segédeszközként bevetjük a testet, s szimbolikusan dramatizáljuk benne a megoldatlan problémát. A testi betegségfolyamatból tanultakat a leküzdött betegség után visszaszolgáltatjuk a pszichének. Ha az elnyert tapasztalatok ellenére a psziché még mindig nem képes a problémát felfogni, az ismételten visszahull a testiségbe, hogy újra lehetségessé váljék a gyakorlati tapasztalatgyűjtés. Ez a váltakozás mindaddíg ismétlődik, míg a megszerzett tapasztalatok a tudatot képessé nem teszik arra, hogy a problémát vagy a konfliktust végérvényesen megoldja.

 

 

 *****************************************************************

******************************************************************

 

A MEDITÁCIÓRÓL

http://vimeo.com/16880017

 

SPIRITUÁLIS VALÓSÁG (57-23)[MAGYAR SZINKRON] from WWW.VALOSAG.NET on Vimeo.

 

***********************************************************



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 35
Heti: 87
Havi: 429
Össz.: 210 729

Látogatottság növelés
Oldal: tudatos gyógyulás
TUDATOS GONDOLKODÁS - © 2008 - 2024 - tudatosgondolkodas.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »